Bloody hole

Nem véletlenül az a neve ennek a helynek, ami... de nem egy lyukról van szó... hanem egy tóról. A víz helyén vér van... vöröslő könnytenger. Egy legenda kötődik hozzá, miszerint az egykoron élt legelső vámpír az áldozatait kivéreztette és egy földbe vájt mélyedésbe eresztette vérüket. A gödör egyre csak nőtt... folyton bővítették, hiszen megannyi élővel végzett a király... Egészen élete utolsó percéig gyülemlett a Vörös tó tartalma. Halálakor egyetlen kívánsága az volt, hogy ezt a remekművet semmi ne tudja eltörölni a Föld színéről...

- Érdekel is engem mit pletykálnak... a nemesek nem tudnak a saját dolgaikkal foglalkozni.
*Szemet forgat. Ujjait a ő ujjaira fonja majd egy pár pilanattal később már mindketten a Vörös tó parjainál állnak.*
- Remélem megfelel... vagy kezdjek rettegni gyönyörédes haragodtól hercegnőm?
*Szavai nem szemtelenek egy csöppet sem. Negédesek ugyan mégis ügyel rá hogy most érezhesse a másik az alázatot.Nyílván nem tartozhat a bármi alá tiltott szerelme. Így nem is lát okot arra hogy megemlítse azt. Egyszerűen örömmel tölti el a gondolat hogy Ana rá bízza magát. És habár a nő sosem éreztette vele hogy a szolgálója azért mióta az lett mindig is megvoltak a határok.*
- Tetszik?

*Könnyed mozdulattal dönti oldalra a fejét, ez olyan emberi vonása... úgymond, kislányossá válik így az arca, szemiben öröm csillog, bár komoly marad*
- Persze, hogy tetszik Joseph. Csak azt nem tudom, hogy miért nem voltam még itt? Azt hittem, nincsen olyan hely, ahol még nem jártam...
*vonja fel a szemöldökét, de nem ereszti el a férfi kezét*
- Köszönöm, hogy ide hoztál... hallottam legendákat egy ilyen helyről, de nem hittem volna, hogy tényleg létezik. Úgy látszik, te mindig meg tudsz engem lepni, pedig sok évszázad van már mögöttünk.
*arcán most egy kedves mosoly jelenik meg, az, ami végig kísérte kettejük pillanatait, olyan gesztus, amit senki másnak nem mutatott még meg, mert ez csak Josephnek jár*

- Ez a dolgom, hölgyem.
*Vált át hivatalosba... elsősorban az a dolga hogy védelmezze a vámpírnőt és figyelme most sem lankad. Az egyik legjobb a harcosok közül ez kétségtelen... megkérdőjelezhetetlen. De magányos is. Mindenki tudja hogy Joseph a mindig halandó nőket bódító férfi igazából csak a vérre megy. Szenvedélyt senki sem kap tőle. A nő mosolyára azonban még az ő kemény vonásai is ellágyulnak... *
- Menj csak, nézd meg hát alaposan... mert ezentúl ha unatkozni találsz majd ide rabollak.
*Kacsint an nőre majd fájón de elengedi annak ujjait, hogy körbekémlelje a tájat.*

*Mintha kisgyerek lenne, olyan kedvvel indul a tó felé, hogy bele merítse az ujjait a vörös tengerbe, azonban járása nem hazudtolja meg nőiességét. Ahogyan leguggol, hogy elérje a célját, vet egy pillantást Joseph arcára*
- Miért vagy szomorú, Joseph?
*felemeli a kezét, hogy elnémítsa az esetleges ellenkező szavakat*
- Jobban ismerlek, mint te magadat. Átlátok a mosolyodon meg a jókedveden. És bevallom, nem tetszik, amit látok. Az én legjobb barátom nem lehet szomorú! Kérlek, mondd meg, hogy mit tehetnék érted? Tudod, hogy bármit kérhetsz tőlem!
*feláll lenyalja az ujjairól a vért, majd visszasiet a vámpírhoz. Felnéz a szemeibe és próbál olvasni belőlük, de nem véletlen, hogy Joseph olyan sokra vitte. A jó katonában nem lehet olvasni.*

*Már nyitná is szólásra ajkait amikor a nő megállítja és ezzel elnémítja őt. Ezen mosolyognia kell. Hiába, való igaz hogy Anabelle mindenkinél jobban ismeri... na jó, kivétel ez alól mestere. Mégis a tartás mever alakot ölt, az arcon a vonások megkeményednek s tekintete is hirtelen válik szigorúvá.*
- Nem vagyok szomorú Anabelle. Sok itt a vad... nem tartják be törvényeinket. Elsősorban Őrző vagyok, ráadásul a testőröd. Csak utána barát. Hiszen tudod...
*A mély bariton habár keserűen cseng mégis igazságot zengve szól. A vadak... tökéletes hazugság de meg kell tennie. És mint katona nem egyszer kellett már hazudnia valami vagy valaki védelmében. Drake megmondta: mindentől védenie kell a nőt. érzéseitől is. Mert Anabelle különleges nem érheti semmiféle sérülés.*

- És ezt most magadnak akarod annyira bizonyítani, hogy szavakba is öntöd, vagy engem bántasz meg azzal, hogy nem mondod el az igazat?
*kérdezi érdeklődve*
- Tudod, nem áll jó neked ez a merevség, meg a szigorú tekintet. Ha elfelejtetted volna én nem a katonáid közül való vagyok, ez engem nem hat meg.
*ölt nyelvet a férfira, ilyet mással nem tenne, elvégre nemes és nem is akárki, de Joseph más, ő mindig is különleges helyen szerepelt Anabelle életében*
- Vagy azt akarod mondani, hogy csak a harmadik helyre szorulok, mint barátod? Hát ez igazán megalázó lenne, remélem megérted, hogy a büszkeségem nem engedi, hogy ezt elhiggyem neked.
*játékosan megpöcögteti a vámpír orrát*
- Na mi lesz? Vetkőzd már le magadról ezt az álcát, mert fölöslegesen erőlteted magad. Nekem te se harcos, se testőr nem vagy. Te Joseph vagy, az egyetlen barátom.

- Sosem mondanék olyat amivel megbánthatlak Anabelle…
*Keserűen pillant a nőre… miért nem elég neki ennyi, miért akarja kiharcolni azt amiről nem akar tudni? Mennyivel lesz jobb aztán ha még egymást is elvesztik? Semennyivel. Minek firtatni valamit, ami csak fájdalmat okoz?*
- Nem felejtettem el… de ne felejsd el, hogy a katonáim ezért tisztelnek s félik hatalmam. Mert nincs kibúvó. Mindenben tökéleteset kell nyújtani… és én is csak egy ilyen katona vagyok szépségem.
*Mosoly kúszik arcára miközben morcosan ráncolja össze homlokát ^^*
- Vigyázz mert még leharapom.
*Szól magát elnevetve de az újabb szavakra ismét megkomolyodik.*
- Mindig az első helyen leszel itt.
*Kapja még el időben a vámpírnő kezét és helyezi szívére.*
- Ez elég válasz, kedvesem?
*A sors fintora hogy nem bírja tartani ígéretét Drake-nek.*
- Az egyetlen barátod? Ugyan szépségem, ne hogy azt mond hogy felettébb giccses nemes társaid is inkább tartanak mint csodálnak?

- Végül csak én győztem...
*mosolyodik el, és anélkül, hogy elvenné a kezét Joseph mellkasára hajtja a fejét, lehunyja szemeit*
- Tudod nagyon jól, hogy mindenki fél... velem lenni. A társadalmi helyzetem zár börtönbe, de nem panaszkodom, mielőtt félre értenél. A legjobbat kaptam és ezzel tisztában vagyok. A régi időkben minden vámpír magányosan élt, nem voltak kolóniák meg ilyen helyek, mint Shadows... akkoriban minden más volt. Drake mondta, mesélt nekem a régi időkről és bevallom, jobban tetszett, mint a mostani rendszer... dehát, nem vagyok már kislány. Döntéseket hozok, amiknek súlya van és életekbe kerül, ezt volt alkalmam megtapasztalni. Az egyedüli, aki udvarolt nekem és még életben van, az Stephen... de ő is csak azért, mert drága atyám rokona. Mások, akik próbálkoztak a közelemben lenni mind meghaltak. Ezért én csak egy üzletasszony vagyok mindenki számára.

- Mikor tudnék neked ellent mondani... oh Joseph, Joseph, Joseph hát mindig ellágyulsz Anabelle láttán. De kérdem biztos jó ez így?
*Még első mondatát magának, a másodikat már a nőnek intézi... *
- Nem értem a félelmük... na jó persze csak mert nekem egyértelmű hiszen a barátod vagyok... sosem bántanálak... inkább Drake tépje le a fejem... pedig aztán...
*Hogy mennyire utálja abba inkább nem megy bele.*
- Szóval ez a Stephen... örülsz neki? Szeretnél vele lenni?
*A kérdés tulajdonképpen arra irányul, hogy zavarja e a nőt a férfi... mert ha igen megöli.*

*felemeli a fejét és elneveti magát az utolsó kérdés hallatán, amolyan édes kacajjal*
- Ugyan már Joseph! Ha vele szeretnék lenni, akkor nem kosaraztam volna ki! Amúgy is Drake küldte őt, így ha még szeretném, akkor sem lennék vele, puszta dacból! De ő... ő annyira beképzelt és önelégült, hogy egy napot sem bírnék ki a társaságában, nemhogy egy egész örökkévalóságot!
*csóválja a fejét, majd átöleli a férfit és más témába kezd*
- Van egy vámpír, a neve William. Nemes, de egészen jól kijövök vele. Most is ott van a házamban. Sok mindenről beszélgettünk, de valahogy olyan távolinak tűnik már az egész gyerekes flörtnek, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy ha lenne kettőnk közt valami, akkor már nem élne. Atyám kissé erősen gyámkodik felettem, de ezzel te is tisztában vagy. Azzal próbálom megvédeni Willt, hogy... felmerült a jegyesség. Így nem érhet hozzá senki, de nem tudom, hogy tényleg ezt akarom-e.

*Elhúzódik a nőtöl. Kezeit hátraveti, összekulcsolja őket és a sötétséget kémlelve járkál fel s alá. Látszólag csak körbepillant hogy minden rendben van... persze nincsen, de ez más kérdés. Mielőtt szóra nyitná ajkait azonban, elméjében hangok szólítják.*
~Uram, bocsásson meg, hogy zavarom... de fontos.~
~Mesélj Damien...~
~A katonák... nem teljesítik a parancsokat...~
~Máris megyek...~
- Kedvesem... jöjj velem... csak percek kérédése az egész és visszatérünk ide és szavaidhoz is. De ügyelnem kell a tartományokra.

*Felvont szemöldökkel pillant a férfira*
- Persze... ne haragudj, nem érsz rá az én ostobaságaimat hallgatni. Nem kellett volna eljönnöd, Joseph... biztos sok a dolgod. De hogy én veled menjek? Nem baj az? Talán rossz fényt vetne rád, ha az én társaságomban jelennél meg...
*nem gúnyolódik, vagy ilyesmi... csupán higgadt fejjel átgondolta a dolgokat*
- Természetesen, ha szerinted rendben van, akkor veled tartok... de gondolt át kérlek. Nem akarom, h miattam bajba kerülj.

- Járnak hozzánk más nemesek is kedvesem. Nem értem miért épp Te lennél kivétel... s ne aggódj miattam. Tudod, hogy csak a tisztavérűek parancsolnak nekem... na meg persze, akad egy nemes hölgy is.
*Kacsint végül jelzésértéküen. Bár közel sem ő a legöregebb az őrzők közül, mégis az egyik legerősebb. Szakértelmét nem merik megkérdőjelezni, ahogy parancsait sem. Épp ezért gerjedt benne harag.*
- És nem ostobaságok... na gyerünk, mihamarább túl akarok lenni rajtuk... csak bírd elviselni az erőszakot...