Noble moon

- Akkor jól gondoltam... és ebből adódóan megbízok benned. Talán nem kellene?
*kérdezi kíváncsiskodó tekintettel a férfi arcát fürkészve*
- Vagy a barát szó volt az, ami kiakasztott téged? Mesélj már... mit gondolsz, engedd, hogy megismerjelek! Igazán szeretném, ha végre olyan társaságom lenne, aki előtt nem kell maszkot hordanom, meg úgy viselkednem mint egy dámának!
*hátradönti a fejét és a plafont vizslatja, mintha onnan le tudná olvasni a válaszokat... persze ezt csak azért teszi, hogy Will tudjon nyugodtan gondolkozni a hallottakon, mert kellemetlen, ha valaki nézi őt, miközben valami olyasmire próbál választ adni, amit valószínűleg még sosem gondolt át. talán lehet, hogy Anabelle közelsége is zavarja őt? Végülis... eddig nagyon ott voltak az illem hullámhosszán, és csak az elmúlt pár percben váltottak... talán a férfinak nincs kedvére az, hogy mellette ül... vagy a szavai?*

*Elgondolkodik. Egyértelműen örül neki, hogy valaki a társaságát keresi. Sőt, barátkozni szeretne vele. Csak még mindig nem tudja felfogni, hogy miért pont ő? Ja, igen, mert különleges. Hát, Will ezt magán nem vette még észre, de biztos. A másik dolog meg az, hogy nagyon szívesen lenne a barátja. De egy idő után talán nem elégedne meg a csak barát dologgal. Főleg, ahogyan magát ismeri. És, hogy Annabelle milyen gyönyörű... Biztos, hogy egy idő után ebből még lenne valami. Lehet, hogy az, hogy pont William hülyesége majd a barátságuk rovására fog menni.
Azt belegondol, hogy mi lenne, ha most elmenne... Barátok nélkül maradna. Magányosan, élhetné tovább a remete életmódját. Nem, azt nem lehet. Ugyan még csak most ismerte meg, de szüksége van erre a nőre. A barátságára, és a társaságára. Nagyon is. Jól érezte vele magát az elmúlt órákban. És az sem volna rossz, ha valakinek a társaságában viselkedhet lazán is. Nem kéne megjátszania magát és egyebek.*
- Nagyon szeretnék a barátod lenni!
*automatikusan is közelebb húzódik a vámpírhoz. Legszívesebben ismét kezet csókolna neki. De az ugye barátoknál annyira nem szokás. Pedig szívesen megérintené azt a csodás törékeny kezet, vagy porcelán arcot. De nem akar tolakodó lenni. A barátságát kínálta neki, és nem mást...*

*Megkönnyebbülten felsóhajt. Már olyan képeket látott maga előtt, hogy az előbbi mondhatni elfogadhatatlan viselkedése miatt William fejvesztve menekül majd és soha többé nem látja viszont a férfit. De szerencsére nem így lett... Kimondhatatlanul örül annak, hogy talált egy olyan vámpírt, amilyet mindig is szeretett volna barátjának... és nézzenek oda, pont a munkája során botlik bele. Ezt megmosolyogja, a sors iróniája vagy inkább a vak szerencse? Mindegy ez most... nem akar semmilyen negatívumra gondolni. William szemeibe pillant, sajátjából igazán sok mindent lehet kiolvasni, de így az érzések összekavarva nehéz kódot adnak a megfejtéshez.*
- Örülök, William... el sem tudod képzelni mennyire! Már azt hittem, hogy átléptem azt a bizonyos határt és soha többé nem akarsz majd látni...
*önkénytelenül is a férfi nyakába veti magát, hogy megölelhesse. Nehéz elhinni, de egy vámpírnak ilyesmiben igen ritkán van része. Általában kerülni szokták a testi kontaktusokat, pedig nekik is szükségük van szeretetük kifejezésére és erre a legjobb megoldás az ölelés. Aztán olyan hirtelen, mintha villám csapott volna belé el is húzódik.*
- Ne haragudj... kérlek.
*süti le a szemeit, talán ezt mégsem kellett volna, ugyan Will azt mondta, hogy a barátja akar lenni, de mi van ha az ilyen érintéseket és egyebeket inkább továbbra is kerülni szeretné? *

- Neem... Ne aggódj, nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen!
*sokat sejtető mosoly ül ki arcára. Majd legnagyobb meglepetésére Anabelle a nyakába veti magát. Na hosszú "pályafutása" alatt sok mindent megélt már, de ilyet még nem. Talán nem is annyira öreg, mint amilyennek érzi magát? Mindenesetre döbbenete nem riasztja azért el. Főleg, ha így belegondol, még örül is neki, hogy valaki úgy megbízik benne, hogy ölelgeti. És nagyon aranyosnak tartja ezt a vámpírlányt itt maga előtt. Jobban tetszik a közvetlen Anabelle, mint a dáma... Tehát visszaölel. Ami egyben nagyon is jól esik neki, hiszen már idejét sem tudja annak, hogy mikor ölelt meg így valakit utoljára... Nagyon-nagyon rég volt már az biztos.*
- Csak nyugodtan...
*tárja ki karjait vigyorogva. Hát, ha már haverkodnak, akkor elengedi magát és úgy is viselkedik.*

*Ismét megkönnyebbül, hogy Will elfogadja az ölelést... nem is gondolkozik azon, hogy visszább vegyen, inkább a férfi vállára hajtja a fejét. Milyen békés így minden, a tudat, hogy nem kell attól tartania, hogy bármelyik pillanatban megölheti őt... hiszen a barátja, ezért gondolja, hogy nem akarja majd bántani... szóval mindez egyszerűen felszabadító érzés. Lehunyja a szemeit, és élvezi a perc szépségét. Sosem gondolta volna, hogy ezt még meg fogja élni...
Úgy fészkelődik, hogy közelebb kerüljön Will-hez, már-már majdnem az ölében ül, karjai a férfi nyakán pihennek. Kislánynak érzi magát Will mellett, hogy ennyire lelkesedik... Ez jól láthatóan pírt csal az arcára, majd hogy leplezze gyerekességéből fakadó zavartságát egy puszit nyom a vámpír nyakára*
- Nem szeretnél itt maradni még egy ideig? Mondjuk... úgy az elkövetkezendő pár száz évben?

*Régen lehetett valakivel ilyen közvetlen. Sőt, ilyen szinten senkivel... A mesterével voltak nagy haverságban, de ők nem ölelgették egymást. Hiszen a mestere is férfi volt, és az úgy kicsit érdekes lett volna. A nőkkel pedig mást csinált... Nem volt még női barátnéja. És úgymond még szerelmes sem volt nagyon. A tisztavérűnek a vérébe volt szerelmes, de nem magába a nőbe. Talán ezért is lett kipenderítve onnan. De most már mindegy, most már minden más. Minden szép és jó. Pláne ebben a percben.
Anabelle mindegy egyes viselkedésére egy mosollyal válaszol. De jó széles mosollyal ám.
Egyik kezével átkarolja a lány vállait, másikkal pedig annak a hajával kezd el játszadozni. A puszit is viszonozza a lány arcára. Igaz, alig tudja megállni, hogy az ne a szájára menjen. De azért igyekszik. Hisz nem volna jó, ha már a barátságukat így az elején elszúrná. Az nagyon nem lenne jó.
A marasztalásra pedig ismét meglepődik. Elmélázik, hogy mi lenne, ha itt maradna. Minden szép lenne és jó. Nem lenne többé magányos. Minden csodás lenne, de tényleg. A szó minden értelmében. Kivétel a teliholdat... De azt majd valahogyan megoldják.*
- Nagy örömmel!
*vágja rá lelkesen, aztán hozzáteszi.*
- Persze, ha csak komolyan gondolod, és tényleg akarod...

- Én mindent komolyan mondok, amit egyszer kiejtek a számon. Ilyet nem szoktam felajánlani bárkinek, eddig egyetlen egyszer volt, hogy valaki itt töltötte az éjszakát... neked meg évszázadokat mondtam! Ne érts félre...egyszerűen csak tudom, milyen magányos vagy és nem szeretném, ha továbbra is egyedül kellene lenned. A ház hatalmas, bőven elférünk egymás mellett, ha meg megunod, akkor bármikor haza mehetsz. Itt viszont minden esetben szívesen látunk a szolgálóimmal együtt, mert ahogy elnéztem, az egyik szobalány már kinézett magának, amikor megérkeztünk. Tehát reményeim szerint nem fogsz unatkozni. Bármire is lenne szükséged, csak szólj valamelyik szolgálónak és beszerzik vagy megadják neked. Hogyan is szokták mondani? Az én otthonom a tiéd is...
*kicsit elgondolkozik nagy örömében azon, hogy akkor most miként is legyen tovább... ez kissé elkomorítja. Mert azzal addig semmi baj nincs, hogy Will ide költözik és éldegélnek együtt nyugodtan, mint két jó barát... de...*
- Már csak arra a problémára kell megoldást találnunk, hogy mit mondjunk azoknak, akik megkérdezik, hogy miért élsz velem?
*ugyanis cseppet sem megszokott, hogy csak úgy összeköltözzenek a vámpírok. Ez általában csak párválasztás után szokott megtörténni, addig viszont még a mestereikkel sem osztoznak az otthonukon, tehát bizonyára rájuk fognak szállni, főleg Anabelle imádói... Amiből csúnya verekedés és vérontás is lehet, márpedig ezt valahogy ki kell küszöbölni*

- Köszönöm!
*mondja egy mosoly kíséretében. Köszöni mindazt, amit érte tett. Pedig Will nem az a köszöngetős fajta. A szobalány témával pedig most annyira nem foglalkozik. Jelen pillanatban minden gondolatát Anabelle köti le. Hiszen oly' sok dolog mulandó, de a barátság az nem. Vagyis akkor nem, ha az ember jól választ barát. Az ő esetükben ez még majd elválik.*
- Nos igen... Ez egy jó kérdés. A végén majd minden férfi itt fogja verni a villa ajtaját, hogy hadd költözzön ide.
*mondjuk ez még viccnek is rossz. Az ilyesmit el kéne kerülni.*
- Lehet, hogy akkor mégsem olyan jó ötlet ez az ide költözősdi, hiszen nem akarom, hogy emiatt kellemetlenül érezd majd magad, vagy ilyesmi.
*Ugyan ott van még az a párválasztós kategória is. Esetleg kiadhatnák magukat egy párnak, de az is egy elég gyatra megoldás. Mert akkor ezentúl Anabelle udvarlóinak a száma is megcsökkenne. Meg letépnék William fejét is. Mondjuk az utóbbi legyen a legkevesebb majd, mert tud magára vigyázni.*

- Nem hiszem, hogy amiatt kellene aggódnod, hogy kellemetlen lenne nekem a szituáció, sőt... a rajongóim száma sem csökkenne... hiszen, tudod hogy van ez, mindenkit az vonz, amit nem kaphat meg, ahogyan téged is, ha jól gondolom. Engem sokkal inkább az aggaszt, hogy rád fognak szállni. Nekem nem mernek semmit sem mondani, tudják, hogy érinthetetlen vagyok mindenki számára.. egyedül Drake az, aki kérdéseket tehet fel nekem, de ő örül annak, ha én jól érzem magam éppen ezért nem fogja szóvá tenni, hogy velem élsz, bár bizonyára meglepi majd a dolog, hiszen az unokatestvérének szánt engem azt hiszem. Minden esetre, nem szeretném, ha elmennél...
*néz angyali szemekkel Willre, miután felállt és közvetlenül elé állt.*
- A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha egyszerűen kijelentenéd, hogy a "menyasszonyod" vagyok. De gondolom ehhez semmi kedved nincsen... nehéz olyasmit eljátszani, ha nem szeretsz valakit, nem igaz?

*Mintha kicsit féltékeny lenne Drake unokatestvérére. Akit nem is ismer. És miért érez féltékenységet... Nem kéne, hiszen csak barátok, nem igaz? Jaj de vicces kis érzelmei vannak mostanában Willnek.
Mindenesetre az ötlet tetszik neki. Mindenki irigykedne rá, hogy milyen gyönyörű menyasszonya van, és így akkor talán az unokaöcsike sem zavarna be. Viszont attól még ott van az a tény, hogy álca. Na de mindegy, a társaság árán bármit. És, ha már színészkedés, akkor adjon bele mindent alapon feláll és Anabelle előtt féltérdre ereszkedik.*
- Megtisztelő lenne, ha a feleségem lennél!
*igaz gyűrű az nincs meg egyebek, de majd lesz az is. Főleg, ha már itt színészkedniük kell majd mindenki előtt. Arra a szeretős kérdésre pedig inkább nem válaszol semmit. Jelen pillanatban ő sincs teljesen tisztában az érzéseivel.*

*Elneveti magát ezen a letérdelős dolgon*
- Hé, Will... azért nem kellene ennyire illedelmesnek lenned. Álljál már fel, te kis csacsi! Vagyis, akarom mondani, én kis vőlegényem!
*ezen még jobban nevet, még ha csak játék az egész, akkor sem gondolta volna, hogy ez majd pont vele fog megtörténni. Utána átvillan az agyán, hogy mit fog ehhez Stephen szólni... valószínűleg kicsit be fog rágni, tehát majd el kell mennie Drake-hez és mondani neki, hogy állítsa le Steph udvarlását, mielőtt valaki megsérülne.
Felrángatja Willt a földről, persze csak kedvesen inkább ösztönzi őt arra, hogy felálljon, majd szépen pislogva a kanapéra dönti őt, jómaga meg angyali mosollyal rajta hempereg*
- Most már az enyém vagy! Meg ne lássam, hogy flörtölgetsz másokkal, mert letépem a fejedet, megértetted?
*kérdezi nagy nehézségek árán komoly arckifejezéssel, eljátszva az igazi házsártos asszonyt, de persze nem tudja megállni, hogy ne nevesse el magát*
- Ne aggódj, nem gondoltam komolyan, csak gondoltam kipróbálom milyen lennék házisárkánynak. Hogy tetszett?
*kérdezi oldalra döntött fejjel, aranyosabbnál aranyosabb arckifejezéssel meg mellé párosított csillogó szemekkel*

*Nagyokat heherészik, meg jókat röhög. Ellesznek ők, nem lesz itt semmi gond. Maximum Willt kicsit kinyírják, de oda se neki. Az már csak részletkérdés...
Anabelle házsártos háziasszonyos kijelentésén is csak nevetni tudott. Valahogyan mostanra már olyannyira eluralkodott rajta a jókedv, hogy nem tudott vele mit kezdeni. Jól érezte magát és ennyi.*
- Nagyon aranyos kicsi házisárkány lenne belőled, pici menyasszonykám!
*mondja széles mosollyal arcán. Közben pedig végigsimít "a leendő ara" arcán. Hát, elvégre jegyesek lennének, nemde? Vagy, ha nem is azok, de akkor is barátok. Egyébként meg, ha esetleg valaki kamerázza őket az ablakból az tuti nézhet nagyokat. Mert úgy viselkednek mint két óriási gyerek. Vagy, mint tényleg egy boldog házaspár.*

- Nézzenek oda... milyen udvarias, uram... körülbelül azt kellett volna mondanod, hogy inkább elmenekülsz, semmint ilyen asszonyod legyen, de biztosan szereted a sárkányokat. Hmmm... és nekem szabad-e uram és parancsolóm más férfiakra szemet vetni?
*kérdezi mosolyogva, de hangjába becsusszan egy kis komolyság is... ami elárulja, hogy igazán érdekli, hogy mit gondol erről a dologról Will... hogy vajon milyen érzés lenne neki, ha Anabelle más pasikkal lenne... Bár biztosan nem zavarná őt, hiszen a barátságon kívül semmi más nincs közöttük... hajajjj... ez kezd egyre bonyolultabb lenni...*
- Nem leszel féltékeny, ugye?
*természetesen nem áll szándékában senkivel sem lenni... már ki tudja mióta nem tart igényt ilyesmikre, de azért érdekelné őt a válasz... ezért közelebb is hajol Willhez, hogy ha esetleg suttogóra fogná a dolgot, akkor is tökéletesen hallja minden egyes szavát. Most nem térhet ki a válasz elől... *

- Nem, mert előkerül a fakanál! Ja hoppá, bocsi, az a te reszortod!
*vigyorog, mert még mindig azt hiszi, hogy poén. De miután Anabell rákérdez még egyszer, rá jön, hogy sajnos még sem az...
Na és akkor erre most hogy feleljen? Egyáltalán hogyan gondolkodjon el rajta... Vagyis érezne féltékenységet az tuti. De, hogy ezt most hogyan magyarázza el. Nem birtokolhatja, hiszen csak barátok. Meg amúgy se... Szóval ilyen semleges választ ad inkább.*
- Hát elvégre te is megengedted nekem, tehát felőlem...
*mondja, de közben szemei másról árulkodnak. Azok, amik elárulnak mindent, és így lebuktatják Willt. Elég gáz egy helyzet. Lehet, hogy itt mégsem lesz összeköltözéses szitu. Vagy kitudja.*

*Elgondolkozik egy kicsit a kapott válaszon, meg Will tekintetén, amit lehet, hogy jobb lett volna nem észre venni... de már nincs mit tenni, mert látta a szemeiben a választ, ami nem igazán egyezett meg azzal, amit mondott... Érdekes a szituáció, nagyon érdekes... és akkor most úgy nagyjából itt az ideje annak, hogy eldőljön mi is legyen... Mert az senkinek nem kedvez, ha együtt laknak és megbántják egymást akaratlanul... hiszen így jobban belegondolva, Anabelle-nek sem esne valami jól, ha más nőt látna Will karjaiban.
Csigalassúsággal még inkább előre hajol, közben végig a férfi szemeibe néz, megadva neki annak lehetőségét, hogy leállítsa, vagy tegyen az ellen valamit, amit elkövetni készül... de nem történik semmi ilyesmi, így minden akadály nélkül megcsókolja William-et.*
- Na és most mi a válaszod a féltékenykedős kérdésre?

*Rájött, hogy saját magát árulta el a tekintetével. Ami nem volt szándékos de akkor is. Anabelle is elég furán viselkedik. Végig követi a reakcióit, aztán a legváratlanabb pillanatban olyasmi történik, amire Will a legkevésbé sem számított. A nő megcsókolta őt. Természetesen viszonozta a kedves gesztust. Ami kitudja, az is lehet, hogy csak egy baráti csók volt, de inkább nem kockáztat. Az igazságra kíváncsiak. Most meg már úgy is mindegy. Miután elválnak ajkaik, ő még pislog párat meglepettségében, majd végül megszólal.*
- Féltékeny lennék azt hiszem...
*megvakarja tarkóját, hogy pillanatnyi zavaráról elterelje legalább a saját figyelmét.*
- Nem kicsit, nagyon.
*teszi ezt még hozzá. Ha már úgyis őszinteségi roham tört rá.*

- Tudtam, hogy ki tudom szedni belőled!
*ölt nyelvet, majd színpadiasan sóhajt*
- Akkor le kell mondanom egy csomó randit... egész éjjel a telefonon fogok lógni, hogy az összes pasimnak megmondjam, hogy nem jó az alkalom... lesz egy kis számla az biztos...
*megcsóválja a fejét és morcos képet vág, de a szemei nevetnek... aztán már ő is elneveti magát, természetesen csak viccelt. Ám még mindig ott van Stephen kérdése, aki nagyon is komolyan gondolta azt, hogy Drake neki szánta Anabelle-t és ebből gondok lehetnek. Nem az a fajta pasi, aki csak úgy lemond a zsákmányról.*
- Nem kell aggódnod, cukorfalat... elintézek mindent. Ha gondolod, majd eljöhetsz velem a kastélyba, mikor a mesteremhez megyek, hogy megismerjen...
*és folytatná tovább, amikor kopognak majd egy szobalány jön egy üzenettel a kezében. vet egy sóvárgó pillantást Will-re, majd szépen távozik*
- Meg van oldva az ügy! A tisztavérűek bált adnak a kastélyban, tökéletes alkalom, hogy bejelentsük az eljegyzést így legalább mindenki tudni fog róla... és nem lesznek félreértések. Mit szólsz hozzá, drágám?
*veszi fel ismét a "drágám" szóval a jó kis menyasszonyka szerepet, ami lehetséges, hogy nem sokáig lesz csak szerep*
- Lehet, hogy addig gyakorolunk kellene, hogy hitelesen tudjuk előadni magunkat...

*Ismét felnevet a telefonos megjegyzésre. Egy biztos; Anabelle-nek jó a humora. És ez egy feleség jelöltnél nagyon fontos. Nem mintha tényleg összeházasodnának, vagy esetleg még az is előfordulhat. Végül is miért ne? Akkor legalább tényleg nem lenne semmilyen félreértés. És akkor soha többé nem lenne magányos. És a nő sem. De erre még esetleg később visszatérnek. Még ráér a dolog.*
- Hűű... a mestered biztos fog örülni nekem... főleg, ha ismeri azt a tisztavérű nőt, akinek én a szeretője voltam...
*vigyorog nagyokat. Izgalmak nélkül uncsi az élet. De aztán jön az a bálos ötlet. Még jobb.*
- Bál... Hát lehet, hogy a vége valami jó kis cirkusz lesz.
*újabb ezerwattos vigyor, minek hatására kilátszanak az édes drága szemfogacskái.*
- Igazad van, kicsim!
*feláll az eddigi ülő helyzetéből, majd szépen átkulcsolja "menyasszonykájának" a derekát. Közben folyamatosan annak szemeibe néz, majd megcsókolja Anabelle-t. Kíváncsi, hogy a nő hogyan fog reagálni a dologra. Bár kitudja, hogy ez most akkor már a színészkedés vagy sem.*

*Viszonozza a csókot, nem is akár hogyan... bár lehetne ezt arra fogni, hogy reflexből vagy ösztönösen történt, de ebben egy cseppnyi igazság sem lenne. Igen is jól esik neki a férfi csókja és szívesen viszonoz bármit, amit tőle kap. Azt nem tudja, hogy miért van ez... hiszen alig pár órája ismerik egymást, de talán tudja legbelül, hogy ez egy cseppet sem számít. Willben meg van mindaz, ami egy tökéletes társban benne kell, hogy legyen, sőt még talán többet is rejteget magában, amit elsőre nem mutatott meg a nőnek, de majd minden szép lassan kiderül.
Anabelle végigsimít Will vörös fürtjein. Nem túlzott azzal, hogy a hosszú haj a gyengéje, mikor ezt említette a vámpírnak. Aztán csak nem akarnak elválni azok az ajkak... Ana egészen hozzásimul Willhez, hogy egyetlen milliméternyi hézag se legyen közöttük és miután abba hagyta a férfi hajának piszkálását karjait ismét a nyaka köré fonja és csak csókolja őt úgy, mintha nem lenne rá több alkalmuk*

*Kezei szép lassan lejjebb csusszannak. A derékról a formás fenékre. Közben pedig vad és forró csókot váltanak Anabellel. Na akkor most itt van a nagy kérdés, hogy ők most barátok vagy valami más? Igazándiból nagy valószínűsége van annak, hogy erre maguk sem tudnák már a választ. Szóval most csak úgy vannak aztán jól van. Ráérnek szépen még a magyarázkodásra majd másnap.*
- Nem csak egy házisárkány vagy, hanem igazi kistigris is...
*vigyorodik el kajánul, miután elválnak ajkaik. Mondjuk ez is jó sokára történt meg. És az is csak azért, hogy pillanatnyi levegőt tudjanak venni a nagy hévben.
Viszont, ha ezt folytatni akarják, akkor inkább ne itt, hanem mondjuk valami intimebb helyen. Ennek célja érdekében, egy könnyen mozdulattal Anabellet a karjába vette, és vele együtt indult el a háló irányába. Útközben összefutottak azzal a bizonyos szobalánnyal, aki nem kicsit meresztgette a szemeit, de az most felejtős.
Miután sikeresen megtalálta a nő szobáját, oda cipeli be magát és Anát, majd szépen leteszi őt a franciaágyra. Ahová ő maga is lehuppan, és ott már folytathatják is tovább szobalányok és egyebek nélkül.*

*Szívesen feltette volna a kérdést, hogy ez is a gyakorlás része-e , mert nem szeretne pofára esni, ha mindezek után ejtené őt Will valamilyen szöveggel. Az egyedüli dolog, ami miatt nem szólalt meg az a férfi tekintete volt... Nem lehet olyan jól játszani azt, ami azokban a szemekben megfogalmazódott... egyszerűen lehetetlenség. Meg amúgy is a menyasszonya, tehát elvileg azt tesz vele, amit csak akar... elvileg.*
- A tiéd vagyok, uram!
*mondja egy mosoly kíséretében, miután kiűzte a fejéből azokat a kételkedő gondolatokat, és az ágyon találja magát. Jó menyasszonyhoz méltan ajánlja fel segítségét és mindenét leendő urának, még akkor is, ha ezt soha nem tenné meg egy nemes vámpírhölgy... De csak elég Will arcára néznie, hogy lássa rajta azt, amit olyan kevés férfién lehet észrevenni... az őszinteséget*

*Az a mondat, mi egy percre kizökkenti a normál kerékvágásból. Most akkor ez is színészkedés? Mert ő halálosan komolyan gondolja... Szóval ennyit így a barátságos dologról. De egyet s mást azért tisztázniuk kéne. Nem akar Anabellere erőltetni semmit. És nem csak azért mert nemes. Hanem máris túl fontosnak érzi számára a lányt.
Először elmosolyodik, majd mélyen a vámpír szemeibe néz. Úgy, mintha onnan ki lehet olvasni bármit is... Így teszi fel a következő kérdést.*
- Nem túl gyors neked a tempó? Nem akarok semmi sem rád erőltetni... Nem akarok olyat, amit te nem akarsz...
*lehet, hogy az előbb ugyan még Ana kezdeményezett a csóknál. De akkor is... Nem akarja, hogy ez is csak egy hülye egy éjszakás kaland legye. És, hogy aztán megint egyedül maradjon.*

- Elfelejtetted volna, hogy együtt akarok veled élni? Vagy talán azt, hogy feleségül kértél... amit én komolyan is vettem.
*teszi hozzá kis késedelemmel és elpirulva... Lehet, hogy a tempó gyors... de nem azért, mert játék és utána nem lesz semmi, hanem pusztán azon okból kifolyólag, hogy alig ismerik egymást... Előfordulhat, hogy mind a ketten kívánják a másikat, viszont nem lenne helyes egyből ágyba kerülni. Nem szokás... és lehet.. mondom lehet, hogy megbánnák utána. Ha meg minden úgy alakul, ahogy szeretnék, akkor még rengeteg idejük van arra, hogy ilyen módon is szeressék egymást*
- Talán udvarolnod kellene nekem előbb... ahogyan azt szokás. A menyasszonyod vagyok és sok mindent nem úgy csinálunk, ahogyan illene... de azért van, amire időt kell szánni. A félreértések elkerülése végett tudnod kell, hogy nem erőltetnél semmit sem, mert én is ugyan úgy szeretném, ahogyan te... de éppen ezért kell vissza fognunk most magunkat. Ha elsietjük kettőnk dolgát, az vissza fog ütni ránk és nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy életre választottál engem, még ha az csak viccből ment is... Ám, ha tényleg szeretnéd, hogy a társad legyek, akkor felelősségteljesen kell csinálni mindent.
*simítja meg William arcát kedvesen mosolyogva, majd lágyan megcsókolja őt, hogy így is mutatja, ez nem kikosarazás pusztán csak tiszta fejűség*
- Azt akarom, hogy megismerj... és szerelemből szeress, ne pár óra beszélgetésből. Tehát... leszel az udvarlóm, William?

*Jobb így, hogy tisztázták a dolgokat. Nem sietnek el semmit, ez egy bölcs elhatározás. Végül is, ha túl korán kezdik a dolgokat a végén még idő előtt megunják egymást.*
- Rendben... Akkor először ismerjük meg egymást.
*mosolyodik el, amint beleegyezik ebbe a verzióba. Ami nála elég nagy szó, hiszen eddig elég bohókás életmódot élt. Mármint a remete üzemmód előtt. Úgy látszik végül így 900 éves korára csak sikerült megkomolyodnia. Vagy csak Anabelle hozta ki belőle ezt. Mindenesetre a lényeg az, hogy megakar állapodni. De nem mindegy ám, hogy ki mellett. Viszont Anában megvan minden, ami kell neki. Amit lehet szeretni egy nőben... Ő tényleg jó társ lenne számára. De nem sietteti akkor a dolgot. Minek is tenné? Elvégre előttük az egész örökkévalóság. Idejük, mint a tenger.*
- Persze, hogy leszek. Nagy örömmel, és odaadással.
*mondja, miközben gyengéd csókot lehel a nő ajkaira. Direkt fogja vissza magát. Ha megint bevadulnak, akkor megint rohanás lesz a vége ugyebár...*

- Úgy tűnik, most már halálosan komolyan kell venni mindent... Először is beszélnem kell majd Stephennel. Imádkozz, hogy ne öljön meg engem, mert nagy rá az esély, hogy leszedi a fejemet... ugyanis, mikor ő kért fel menyasszonyának, akkor elküldtem... pedig már több mint két évszázada nekem udvarol. Nem fogja annyiban hagyni, hogy most hirtelen elfogadtam egy másik férfi ajánlatát... Azt viszont nem szeretném, ha a bálon rendezne cirkuszt. Valamint neked is vigyáznod kell, hiába, hogy ennyi idős vagy, ő öregebb és ravaszabb nálad. Már a kezdetek kezdete óta a háttérből mozgatja a szálakat és mivel az egyik uralkodó rokona, ezért könnyedén megkapja az embereket, ha el akar valamit vagy valakit intézni. Az őrzők legtöbbje is hallgat rá, tehát jól gondold meg azt az udvarlást, William!
*mosolyodik el, de azért látszik, hogy nem viccelt az előzőeknél*
- Nem lenne kellemes érzés, ha alig hogy eljegyeztek, utána pár napra rá temethetem a vőlegényem!