Shadow forest

Sötét, hátborzongató erdő. Ide a nap sosem süt be. De a köd az alattomos módon mindig jelen tartózkodik. Egy fiatal vérfarkas számára is még kész életveszély ez a terület. Hiszen tele van csapdákkal és egyéb veszéllyel.
Azonban telihold idején gyönyörű fényárban úszik. A hold csodássá festi az egyébként rideg erdőt. Kár, hogy ezt viszont aligha tudják a farkasok többsége megcsodálni...

*Már régen látta kedvenc kis tanítványát, nagyon régen. Így hát nem is kérdés, amint most lett egy kis szabadideje, hozzá jön el. Megérdeklődi hogy mennek vele mostanában a dolgok, hány ezer áldozatot ölt meg stb...
Leül az egyik fa tövébe és vár. Biztos benne, hogy Ani érezni fogja a jelenlétét. És akkor már biztos ő is megérdeklődi, hogy hogyan van az ő jó öreg mestere... Vagy nem...*

*Waldonak nem kell sokat várnia tanítványa érkezésére. Amint helyet foglalt a fa tövében - alig telik el pár perc - egy hatalmas testű vérfarkas érkezik közvetlenül elé ugorva, hiszen arról a bizonyos fáról vetődött alá. Az izomtömeg, ami egy vérfarkast jelképez nagy súlyt is eredményez... éppen ezért megremeg a föld, mikor érintkezik vele. Borostyán színű szemeit a férfin nyugtatja, láthatólag nem akar vele végezni, mint ahogyan azt az elmúlt órákban a legtöbb ide keveredő lénnyel tette, aminek a nyomát szépen látni lehet véres pofáján és bundáján, hogy a karmairól ne is beszéljünk. Ezt leszámítva fenséges teremtményként magasodik a tisztavérű fölé, minden egyes porcikája tökéletes és gyilkolásra termett. Egy élő gyilkológép... és ez a mostrum most meglendíti a jobb karját és lecsap. Nem Waldot célozta, hanem a fa törzsét, ami kisebb recsegő hangot adva egyszerűen kidől. Ketté lett hasítva egyetlen mozdulattal, ám ez az üdvözlés még finomnak mondható egy vérfarkas alakban lévő berserk-től*

*Hát igen... Valamiért nem lepődött meg se a vérfarkas alakon, se a véres pofán. Az üdvözlést már meg sem említve... Acantha az a fajta született harcos, vérengző fenevad. És Waldo ugyan nem nézi annyira az efféléket olyan jó szemmel, de a tanítványában ezt a tulajdonságot mégis nagyon szereti. És büszke is rá. Hát hogyan is ne volna? A lány a berserkek vezére. Amit teljes joggal ki is érdemel. Megküzdött a rangért, és ezért talán még büszkébb a tanárbácsi.*
- Szervusz, Acantha! Hogy s mint?
*szólítja meg a vérfarkast. Még mindig ott üldögél a már korántsem fa tövében. Nyugodt, halál nyugodt. De hát miért is pattogna? Nem hajt a tatár senkit.*

*A fenevad mintha mosolyra húzná a száját, ám ez a röpke mozdulat egy nő arcán teljesedik ki. Acantha tudja, hogy Waldo nem szívlelei az ő életstílusukat, ezért mikor jobb kedve van, akkor emberi alakot ölt mestere jelenlétében. De ő az egyetlen élőlény e Földön, akinek a kedvéért ezt megteszi. Ezt sem azért, mert olyan jó kislány lenne, hiszen egészen halandó kora óta lázadó egyéniség, ezzel jó sok gondot és fejtörést okozott Waldonak, mikor még fiatal farkasként mellette volt.
A gyönyörű és meztelen nő lágyan felnevet, csak a testét díszítő ékszerek jelentik számára a "ruhát", de ez egyértelmű, hiszen sokkal többet van vérfarkas alakban, kár lenne azokért a széttépett ruhákért. Szemei szinte teljesen fehérek, az írisze úgy világít, mint sok apró gyöngy, amiket most emeltek ki a tengerből. A testén lévő vér az egyetlen, ami eltorzítja az alakját, de a vörös nedv hozzá tartozik Acanthához enélkül el sem lehetne őt képzelni.*
- Minek jöttél ide?
*hangja kemény, mint minden vezetőjé de egyben kellemesen lágy is, ami ha kell elcsitítja az ellenfél elméjét. Természetesen Waldoval szemben ez mit sem számít, mégis tudja jól, hogy hatással van a férfira már a puszta jelenléte is. Hamiskás mosoly ül vértől vöröslő ajkain*

*Egy olyan Waldo féle sunyi mosollyal nyugtázza a kedves tanítványa átváltozását.*
- Hát nem is örülsz a jó öreg mesternek?
*kérdezi cinikusan. Színlelt szomorúsággal hangjában.*
- Vagy én már nem is járhatok errefelé?
*rázza meg a fejét. Természetesen nem érti ezeket komolyan, de hülye kérdésre hülye válasz jár. Vagy egy újabb hülye kérdés(?)
A lényeg az, hogy egyértelmű miért van itt. Egyszerűen csak érdeklődik, hogy mi van Acanthával.*

- Nem látnak szívesen itt...
*mutat az erdő fái közé, ahonnan megszámlálhatatlan szempár villan feléjük. Az összes berserk kivonult a szabadba szórakozni egy kicsit és pontosan ezt az idilli gyilkolást szakította félbe Waldo hirtelen megjelenése.*
- A farkasaim sosem kedvelték a magad fajtát... igazán meg tudom érteni, hogy miért.
*természetesen nem válaszol a feltett és játszott ironikus kérdésekre. Tekintete a távolba mered, úgy tűnik mintha egyáltalán nem foglalkozna azzal, hogy ott a van a férfi. Mindketten tudják, hogy csak azért nem ölik Waldot meg, mert tisztavérű és akár mennyire megalázó is a berserk-ek számára a nemes vérvonalak uralkodása, mégsem támadnak rájuk.*
- Eddig sem nagyon érdekelt, hogy mi van velem, szóval ha unalomból jöttél, akkor rossz időpontot választottál.
*ugyan a szavai ellenségesen hangozhatnak, de Acantha mindig is ilyen volt.*

*Bizony látja a kedves kis farkaskákat, akik mindig oly' szívesen szegik meg a látszólagos békét. Bár, ez a vámpírokra is így igaz. Szóval az a bizonyos béke csak egy nagy megjátszás, nem több. De hát ez van, ezt kell szeretni.
Acantha stílusán már meg sem lepődik. Sóhajt egyet és feláll.*
- Hát, ha ennyire nem érsz rá, akkor nem is zavarlak tovább, farkasom. Csak aztán ne feledd el, hogy kitől kaptad az "életedet".
*ennyit mond csak, és elindul vissza a kastély felé. Nincs megsértődve, de, ha ennyire nem kíváncsiak rá, akkor meg nem akar nem kívánt vendég lenni.*

- Csak egy valamiben tévedsz... Don... sosem voltam a tiéd.
*szól a férfi után nyugodt hangon, ajkain sötét mosoly pihen, ahogyan figyeli a távozó férfi lépteit. Az erdőben rá várakozó vérfarkasok türelmetlen morgása és vonyítása szakítja meg a kialakult csendet. Amint Waldo eltávolodott a többiek egészen közel mennek Acanthához, tekintetük hol a tisztavérűt hol pedig a vezérüket méregeti végül úgy döntenek, hogy a távozó férfira nem érdemes több figyelmet pazarolni. Kíváncsian és kiéhezve várják Acantha lépését illetve parancsát, hogy most merre menjenek...*

*Valahogy erre a mondatra muszáj megállnia. Sérti az önbecsülését, főleg, amiért igaza van.
Visszafordul és egy gonoszkás mosolyt villant meg a kedves berserkek felé. Már csak azért is alapon.*
- Óó... dehogyisnem. Nem is tudod, hogy mennyire az enyém vagy, még mindig!
*vannak olyan helyzetek, amikor nem engedhet. Tisztavérű, és hiába is, hogy a tanítványa, azért akkor is csak egy berserk. És hát, na... Muszáj mondania valamit, még, ha tudja, hogy nincs is igaza.*

*Waldo felé pillant, tudta, hogy nem fogja szó nélkül hagyni az előbbi megjegyzését és lám igaza is lett. Azonban mielőtt bármit is felelne gondolatban kiadtja az utasítást a társainak, hogy folytassák nélküle a szórakozást... majd később csatlakozik hozzájuk. Azok vonakodva de eloldalaznak, pár percen belől már hallani lehet a halálsikolyokat, amiket az áldozataik adnak ki magukból. Acantha eközben légies, ragadozó mozgással teremtője elé ér, arcáról most kivételesen leolvasható az, amit gondol. A terebélyes mosolya gúnyban fürdik, világos szemeiből a jókedv és a lekicsinylés árad a férfi felé*
- Lehet, hogy már olyan öreg vagy, hogy nem egészen jó a memóriád... de ha kell szívesen felelevenítek egy-két olyan emléket, ami nem lesz kedvedre...
*nevet hangtalanul, csak a szemei nevetnek*
- Tudod, mindig is olyan önfejű voltál... egy elkényeztetett kölyök vagy, teljesen mindegy, hogy mennyi évet nyomtál már le még mindig úgy viselkedsz. Megszoktad, hogy mindent megkapsz és minden a tiéd... talán éppen azért szeretsz engem annyira, mert én ezt ellensúlyozom, nincs igazam?

*Valamiért az ő beszélgetésükből sosem sül ki semmi jó. Húzzák egymás agyát. És az a vicc, hogy Acantha még egészen fiatal korában sem fogadott szót neki. De nem ám, már akkor is ilyen volt. És, hogy miért nem ölte meg a lányt? Mert Waldo szereti a kihívásokat, és mert nagy jövőt látott a farkaslányban. És milyen jól látta. Most ő lett a berserkek rettegett vezére. Na de, hogy neki emiatt most büszkének kéne lennie, vagy inkább fordítva, azt döntse el mindenki maga. Nem kevés fejfájást okozott már neki a kedves tanítványa. És ez még a jövőre nézve is így van.*
- Na de kérlek... Csak pár száz év különbség van közöttünk...
*szólalt meg somolyogva. Nem tudott semmilyen csípőssel visszavágni. Pedig mennyire szeretett volna. Csak hát már kezdi unni az örökös játékokat és a harcokat, hogy Acantha ilyen marad, és tényleg nem az övé. És tényleg sosem kapta meg. És ez azért ránézve elég szomorú.*

- Tényleg... most hogy mondod... valóban így van. Észre sem vettem, hogy így elrepült az idő fölöttünk. Még tisztán él az emlékeimben, amikor megharaptál, bár az okát sosem árultad el. Nem gondolod, hogy ideje ezen másítani? Igazán elmondhatnád, hogy miért éppen engem fertőztél meg a farkaskórral, amikor rajtam kívül még több millió ember él a Földön!?
*na nem mintha megbánta volna, legalább nem ő a préda, hanem ő a vadász és azt mindenki tudja, hogy mennyire imád gyilkolni. A vérében van, már halandóként is benne volt a hajlam. Azzal pedig, hogy Waldo megharapta őt, szinte kikövezte arannyal a lehetőségeinek útját. Most már minden további nélkül ölhet... hiszen egyrészt nem halandó többé, másrészt eléggé erős ahhoz, hogy senki nem merjen az útjába állni, harmadrészt egy tisztavérű első teremtettje... Így összegezve a dolgokat, nem is lehetne jobb élete... Persze soha nem köszönte meg a férfinak a dolgot, de mindketten tudják, hogy ez nem is fog bekövetkezni. Ahhoz túlságosan is büszke lény. Most azonban olyan kihívó tekintettel pillant Waldora, hogy ha a férfi nem ismerné őt, akkor ott helyben el kellene olvadnia*

*De mivel már ismeri Achantát, mint a rossz pénzt, ezért nem olvad el attól a tekintettől.*
- Ugyan... Te is tudod, én is tudom, hogy miért tettelek vérfarkassá. De, ha annyira akarod, hogy pontokba szedjem, megteszem. Először is, láttam benned valami elszántságot. Nem úgy, mint a többi halandónál. És láttam benned, hogy tudsz küzdeni és jó leszel... És, az is lettél. Az egyik legjobb. Másodszor pedig tanítványra volt szükségem. De egy akárkit még sem tehetek azzá. Elvégre tisztavérű volnék vagy mi. Téged pedig méltónak találtalak erre a posztra.
*és csakis őt egyedül. Ugyanis Waldonak Achantán kívül nincs tanítványa.*

- Tudod... régebben nagyon mondogatták a többiek, hogy valami olyasmit érzel irántam, amit más iránt nem... és hogy te leszel az első, aki megszegi a régi bevett hagyományt, miszerint egy tisztavérű csak egy szintén tisztavérűt választhat párjának. Bár bevallom, ezt a mai napig nem értem, hogy miért van így, hiszen olyan kevesen maradtatok... hogy lesz így biztosítva az utánpótlás a trónotokra, hmm?
*ezt kivételesen őszinte kíváncsisággal kérdezi. Ugyan ő nem érintett ilyenekben, lévén hogy nem tudja elképzelni, hogy valaha is párja lenne bárkinek, de azért elgondolkodtató, hogy mi lesz akkor, ha kihalnak a tisztavérűek... Mert valljuk be, előbb vagy utóbb ez is be fog következni. Az igaz, hogy vannak még a világban pureblood-ok, de igen kevesen... *

- Nem is tudom, miért gondolhattak ilyesmiket a többiek.
*megjátszott irónia. Majd komolyan a lány szemeibe tekint.*
- De te tudod a legjobban, hogy mindig is mennyire vonzottak engem az elérhetetlen dolgok. És te vagy a rettegett, megszelídíthetetlen Acantha. Ezért nem is próbálkoztam hát soha. Tiszteletben tartom a függetlenségedet. És a többi tisztavérűt is.
*úgy beszél ahogy egy nemes. De hát az is, egy tisztavérű nemes.*
- És az, hogy-hogyan fogjuk megoldani az utánpótlást, az maradjon a mi gondunk. Elvégre neked épp elég dolgod van a saját falkáddal.

- Úgy látom, ideje lenne ismét tanítványt fogadnod, akivel nem kellene annyit szenvedned, mint velem annak idején... és talán ő majd kisegít téged az utánpótlás dologban.
*lehengerlő, gonosz mosoly, de ezt nem bírta megállni. Akárhogy is vesszük, végtére is igaza van és bármennyire őrzi a berserk-ek függetlenségét a tisztavérűek uralmával szemben, még sem szeretné, ha kihalnának...*
- Lehet, hogy nekem kellett volna olyannak születnem, mint amilyen te vagy... tiszta farkas vérrel... bár bizonyára kellemetlen érzés elpusztítani a saját szüleidet, amikor eljön az ideje... Tényleg, te hogy viselted? Hallottam, hogy édesanyád gyönyörű nő volt...

- Lehetséges... De nem biztos, hogy lenne rá időm, vagy energiám. Azt te, kedvesem, mindet kiszipolyoztad belőlem.
*gonosz mosoly. Bár van benne némi igazság. Nem is kevés. Hát igen. Mondjuk ezért nem jó, ha ők ketten találkoznak. Csak húzzák egymás agyát, meg oltják egymást. Stb... Na de mindegy, legalább nem unalmas az életük. Nézzük mindennek a pozitív oldalát.*
- Óó... Az már olyan régen történt. Egyébként ne aggódj, jól viseltem. Valamilyen szinten nekem is jól esik az öldöklés. Mondjuk anyám tényleg szép nő volt. Kár érte...
*kicsit morbid, hogy így beszél a szüleiről. De hát ő is megéri a pénzét.*

- Hálátlan egy gyerek vagy! És mennyire önző! Most már értem, hogy miért nem érdekel az, hogy párt válassz magadnak... félted a kis aranykalitkás életed...
*megvető pillantással néz Waldora, de nem feszegeti tovább ezt a témát, nem az ő dolga, hogy ezzel foglalkozzon, még akkor sem, ha jelenleg neki van a legtöbb köze ehhez a férfihoz. A függetlenséggel együtt jár az is, hogy nem érdeklik a tisztavérűek undorító szokásai*
- Gondolom nem bántad meg, hogy nem maradtam veled a kastélyban. A szavaidból ítélve már addig is sok voltam neked, hátha még ott is maradok! Hamar megőszültél volna, viszont most jó, hogy eljöttél... Van valami, amiről beszélni akartam veled. Úgy vélem, hogy jobban felkelti majd az érdeklődésedet a nosztalgiázáshoz képest. Valamelyik nap egy koszos kölyök bandukolt az erdőben. Hajszál híján az egyik társam vacsorája lett, de még időben ráeszmélt arra, hogy nem szabad megölnie őt.. mert megérezte a vérének szagát. Nem tudom kitől származik, vagy hogy miként került ide, de teljesen biztos, hogy a gyerek tisztavérű. Jelenleg az én vendégem...

*Válaszolna szívesen a nosztalgiázós témára, de az, amit Acantha mond, a fontosabb téma, az eltereli minden figyelmét az előbb hallottaktól.*
- Tisztavérű gyerek?
*meg sem próbálja leplezni döbbenetét. Vannak dolgok, amiket még ő, tisztavérű sem tud megmagyarázni. Ez a dolog nagyon meglepte.*
- És van valami tipped, hogy kié lehet?
*hülye kérdés. Nyilván nincs tippje, akárcsak neki. De valamit majd kell tennie. Először is a kastélyba vinni a kölyköt. Másrészt pedig utánajárni a tanácsnál. Jaj, hogy ő mennyire szereti az ilyen hivatalos dolgokat...*

- Nem tudom, hogy kié... de az biztos, hogy a külső területekről jött. Valószínűleg út közben megölték a szüleit, már csak abból gondolom, hogy mióta rá találtunk farkas alakban van és nem hajlandó senkivel sem beszélni. Egyelőre nálam marad, sőt... talán nem is engedem, hogy elvidd és elrontsd. Tiszta szívű gyereknek néz ki, a ti pöffeszkedésetek csak ártana neki...
*közli maró gúnnyal, viszont a tekintetéből ki lehet olvasni, hogy komolyan gondolja amit mond... tehát nem áll szándékában átadni a gyereket senkinek sem, teljesen mindegy, hogy a tanács vagy más hogyan vélekedik a dologról*
- Itt legalább valamelyest családra lelhet a kastélyban elmondhatatlanul magányos lenne ezt pedig nem akarom. Csak gondoltam, szólok róla... mielőtt még valami gond adódna vele kapcsolatban.

*A pöffeszkedős megjegyzést csak elengedi a füle mellett. A lány mellett már megtanulta ezt. Sok mindent kellett ám elengednie a füle mellett.*
- Nézd... én szívesen rád bízom. Mert nem kell még egy púp a hátamra, elhiheted. De ez nem csak a te vagy az én döntésem. Be kell számolnom erről a Tanácsnak. És majd az ő döntésük fog számítani. Persze majd azért megemlítem, hogy itt jó helyen lenne...
*közli semlegesen. E téren nem nyit vitát, Acantha bármit is tehet. Akár a Tanáccsal is szembe szállhat. Mondjuk annak nem lenne valami nagy értelme.*

- Ismételten csak azt tudom mondani, hogy nem érdekel a tanács meg a döntése sem, és ha lenne egy kis eszed, akkor nem rohannál egyből a hírrel másokhoz, mivel nem tudhatod, hogy kinek a parancsára ölték meg a szüleit... Ugyanis az teljesen biztos, hogy nem a kölyök tette. hiszen még olyan fiatal... Tehát tartsd a szád és legyen nyitva a szemed meg a füled... Nem szeretném, ha miattad bajba kerülne a gyerek, ha meg valaki el akarja venni tőlem, akkor az meghal. Nem fogom megengedni, hogy más keze érintse őt, ha kell... egyszerűen lemészárolom a tanácsot beleértve téged is.

*Sóhajt egy nagyot. Kb az egészre csak ennyit tud reagálni. Valamiért a büszkesége és a tisztavére nem engedi, hogy a saját tanítványa mondja meg neki mit tegyen. Vajon miért?*
- Akkor tedd azt!
*mosolyra húzza a száját és elindul ismét. Most már nem marad. Minek? Acanthát is csak feltartja. És mindketten csak egymás agyát idegesítik fel. Rég volt már az, amikor úgy, ahogy kijöttek egymással. Vagy volt egyáltalán olyan pillanat? Elég nagy szégyen, hogy nem tudja a saját teremtményét megfékezni. Van miatta rendesen jó pár álmatlan éjszakája.*
- Viszlát Acantha!
*int egyet és a kastély felé veszi az irányt. Nem tudja, hogy most szólnia kéne a tanácsnak vagy sem.*

*Egy darabig követi a tekintetével a távozó egyént, majd mikor már megbizonyosodott arról, hogy biztosan nem tér vissza, felölti vérfarkas alakját és csatlakozik a falkához, akik már jó messzire elcsatangoltak, míg ők itt csevegtek*