Shadow forest

*Eléggé meglepődik Naomin, de természetesen hagyja. Sőt, elmosolyodik és elkezdi simogatni a lány véres haját. De nem baj az, ha véres. Sőt, neki így tetszik... Ilyen kis véresen.*
- Jól vagy?
*kérdezi meg, mert érzi a lány gyenge pulzusát, és, hogy milyen hideg a teste. Ha vámpír lenne, akkor most megkínálná a vérével. De ugye nem vámpírok. A húsát meg azért már csak nem kínálhatja fel neki, mert arra azért még Silvernek is szüksége van.*

- Persze, hogy jól vagyok... csak rám tört a fáradtság. Biztos a sok kifolyt vér miatt... alig maradt bennem valami. Majd rendbe jövök, ahogyan mindig is és most te is itt vagy, hogy vigyázz rám, ebből következik, hogy nem lehet semmi gond.
*mondja mosolyogva, ám alig hallhatóan. Egészen odabújik Silverhez, átkarolja őt, lábát keresztezi az övével, csak hogy teljesen mellette lehessen. Tetszik neki a testének melege, halk lélegzete... meg ahogyan a vér rohan az ereiben. Saját sebei meg csak nem gyógyulnak... lehet, hogy a farkas, aki megharapta veszett volt? Hát az ciki lenne... mert akkor Nao is megdöglik majd*

- Jól van. Akkor pihenjél!
*suttogja lágy, szinte nyugtató hangon. Ő ilyet is tud? Érdekes, eddig Silver nem volt tisztában ezzel a képességével. Bár nyilván nem akárkinek beszél így. Azt ki kell érdemelni sok száz év alatt.*
- Igen itt vagyok, én majd vigyázok rád!
*hű hogy most mi van Silverrel... Biztos azért ilyen kis szelíd most, mert előző nap jó alaposan kimészárolta magát. Kell egy kis nyugi... Vagy már rejtély, hogy miért ilyen. Mindenesetre most ott fekszenek összebújva a természet lágy ölén. És egymás véres testét melengetve alszanak el.*

*Az ösvények egyetlen morranásra tárulnak fel előtte a madarak némán kísérik útját s az állatok megrettenve a férfit kísérő hömpölygő energiától. Még emberként is félelmetes nagyvad, akit fél az erdő népe, aki ereje teljében lépdel a számára megnyíló utakon. Orrcimpái kitágulnak, ahogy egy szarvas illata keveredik a levegőben az erdő fáinak kellemes aromájával. Farkasa a mélyből emelkedik és reagál, amint az emberi test és az elrejtett izmok futásnak indulnak, egyre sebesebben még végül meg nem áll egy pillanatra.
Hangos, reccsenő hang hallataszik amint a remegő test valósággal szétrobban. Sötét, ezüstös szőrzet hasadt ki belőle, aztán a szőrzet egy a férfinál ötször nagyobb alakot öltött – és ugrásra készen állt. Felső ajkait hátrahúzva kivicsorította fogsorát, és morgás tört elő roppant mellkasából. Pár pillanat műve volt csupán hogy az agyarak a húsba martak és zúzták porrá a csontokat, csigolyákat. Sötét, dühtől égő pillantását az előtte szunnyadó szarvasra szegezte. Dühödt hörgése mennydörgésként visszhangzott a fák között. Újabb préda hevert előtte s a friss vér illata könnyeden töltötte be a kitáguló orrlyukakat és a levegőt.*

*Vér... a vér szaga csapta meg az orrát, miközben könnyed esti sétáját folytatta az erdejében megannyi berserk kíséretében, akiket ugyan az óvatlan szemek nem látnak, hiszen rejtőzködésben mesterek. Acantha viszont sosem rejti el magát... nincs egyetlen olyan lény sem... legyen szó vámpírról vagy farkasról, még a tisztavérűek között sem, aki ujjat merne húzni vele. Volt alakalma bizonyítani rátermettségét az évszázadok során és nem véletlenül érdemelte ki elrettentő hírnevét.
Ezt az erdőt mindenki elkerüli... akinek egy csöppnyi esze is van. Senki nem marad életben azok közül, akik engedély nélkül lépik át az erdő határait és most nagyon úgy tűnik, hogy egy öngyilkos jelentkező akad a ma esti játszmára. A vér könnyedén elvezeti a falkát az újonnan érkező farkashoz.
Acantha emberi alakban meztelenül sétál ki a közeli tisztásra, hogy felhívja magára a figyelmet, bár a farkas valószínűleg megérezte, hogy felé közelednek. A vezér tekintete sötét mint az éjszaka, amikor Warrenre pillant. Arca meg se rezzen, miközben a vérfarkas alak mögé próbál látni... lassú, ragadozók nesztelen lépteivel egyre közelebb és közelebb ér az idegenhez, miközben arra vár, hogy a férfi hibázzon és a torkának ugorhasson vétkéért*

*Nemes egyszerűséggel tépte fel a bőrt hogy íncsiklandó darabokat téphessen ki a friss vérrel szennyezett húsból. Mélyre hatoltak a pengeéles agyarak, könnyűszerrel roppantotta össze a bordákat hogy a préda szívét téphesse. Elégedetten emelkedett fel a fej melynek bundájáról már-már patakokban folyt le a vér, végig az áll vonalán egészen a mellkasig, ahonnan aztán az avarba hull tova… ekkor érzi meg a farkasok jellegzetes illatát egy falka illatát… tehát nincs egyedül. Nem hatja meg különösebben a dolog és már épp folytatná tovább a zabálást amikor egy nőstény lép elő nem sokkal messzebb tőle – mezítelenül, elszánt talán már dühös tekintettel. Ő lenne talán akiről hallott? Acantha a berserkek vezetője talán… Lustán hajol újra az elejtett vad fölé, hogy tovább marcangolhassa azt… az őt körülvevő falkára és szinte már a nőre is fittyet hány. Ha harcra kerülne a sor jöhetnek szép sorjában. Eddig is küzdött és mindig túlélt. Most miért lenne ez másképp? Sosem pályázott vezetői posztra, de ereje meglenne hozzá ha akarná.*

*Arcán sötét mosoly fut végig... mintegy üzenetként a többieknek, hogy meg van a mai játékszer. Bizonyára örvendezve fogják széttépni a farkast. Ugyan a berserkeknek a legfontosabb a család, a falka... de a kívülállókkal a legvéresebben és legkegyetlenebbül bánnak és az sem enyhítő körülmény, hogy farkassal van dolguk, ami meglepő... hiszen nekik van annyi esze általában, hogy nem jönnek ide, még teliholdkor sem.
Nos, jelen helyzetben ez a farkas azonban csak egy jelentétkelen folt a tiszta abroszon, amit gyorsan el kell tüntetni, mielőtt nagyobb folt lenne belőle. Acantha semmit mondó arckifejezéssel lép a férfi elé, lenéző pillantást vetve rá és a húshalomra, ami a szarvasból maradt. Bár a vér miatt a bestiája kitörni kíván, de nem enged most neki... helyette megragadva a szarvas fejét egy egyszerű mozdulattal áthajítja a közeli patak túloldalára. Ezt követően kihívóan és még mindig lekicsinylően pillant Warrenre*

*Gyerekes, szánalmas provokálás a nyílt színen amit nem méltat válaszra… miért is tenné. Elvégre ha tiltott helyen is jár azt valószínűleg okkal teszi. Figyeli a nő lépteit majd ahogy a húst elhajítja. Dühösen morran fel… s morranva kap a levegőbe. Mennydörgés szalad végig az erdőn, belekapva az ágakba melyek megrázkódnak a harag súlya alatt, pedig csupán egyszerű morgás volt mely a hím torkából szabadult fel. Kitátott pofával üvölti a harc messze szálló dalát. Értelmet nem lát abban, hogy most összecsapjanak… arra viszont kíváncsi hogy a nőnek van e bátorsága egyedül kiállni ellene, vagy csak a falka tagjaival együtt mer támadni. Persze ez lenne a logikus lépés, hiszen egy falka egy csapat, ő mégis a nő erejére kíváncsi. Nem fél… haragosan tombol a fenevad amiért így megzavarták – és még harcra is provokálják.*
Mit akarsz nőstény?
*Szólal fel a mély bariton könnyedén a nő elméjében.*

- Ha kommunikálni óhajtasz velem, akkor nem hinném, hogy ez a megszólítás megfelelő lenne. De látom, hogy hajlamos vagy halálközeli élményeket beszerezni... ha így beszélsz egy olyan farkassal, akinek ereje jóval meghaladja a tiédet... kölyök vagy hozzám képest és ráadásul az én földemen jársz. Ésszerűbb lenne, ha erre tekintettel lennél. Már ha egyáltalán élve akarsz elmenni emellől a fa mellől.
*hangja halk, nincs benne semmi kihívás vagy győzködés, csupán tényeket közöl. A harc a férfi oldaláról esélytelen, még ha oly nagyra is tartja magát... Beképzeltsége ezen a helyen semmibe vész.*
- Mindegy, hogy honnan jöttél és hogy ki vagy. Itt szavad nem lehet.
*szögezi le, bár érdekli, hogy milyen ok vezéri a férfit, ha már ilyen meggondolatlanul viselkedik*

*Érzi a másik erejét de nem retten meg tőle, hiszen nála erősebbeknek is tépte már bundáját. Dühösen rázza meg fejét, na nem, van egy pont és azt a másik akaratlagosan lépte át mikor megzavarta a nyugton lakomázó fenevadat. Lomhán indult el a metamorfózis, ahogy a harci alak egy normális farkas alakjává csitult el majd alakult teljesen emberi formává… a sármos férfi lustán és könnyeden lép a nő elé.*
- Nőstény vagy, én meg hím… miért ne lenne megfelelő megszólítás? Ha vezér vagy nem szégyenled azt ami vagy. Nem ember, hanem farkas. És ami azt illeti… ne becsüld le azt amit még nem próbáltál. Botorság volna… és amint hallod, van szavam.
*Jegyzi meg. Hangja nem kioktató sőt olyan nyugodtan beszél mintha semmi veszély nem lesne rá… bájcsevegés, mondhatni azzal a különbséggel, hogy minden kiejtett szót véresen gondol, legalábbis magát semmi esetre nem tartja egy szánalmas halandónak, ő farkas, vérmes fenevad akivel nem éri meg újat húzni.*

- Nem becsüllek alá... ha ezt tenném, akkor nem méltatnálak arra sem, hogy szóba álljak veled.. vagy hogy egyáltalán hagyjam, hogy megvédd magad. Szóval...
*gyorsan mozdul, jobb kezein éles karmok jelennek meg, miközben a férfit a közeli fához szegezi a nyakánál tartva őt. Az erőfitogtatás nem az ő kenyere... vagy öl, vagy magasról tesz valakire, ha nincs érdekében életben látnia őt. Ezen mozdulat csupán azt szolgálta, hogy egy kicsit észre vegye már magát az idegen... bár megfélemlítésnek nem lehetne nevezne. Inkább tényleg csak figyelmeztetés.*
- Ki vagy te, farkas? És mit keresel a földemen? Tán szeretnél csatlakozni a falkához? Vagy valami más vezérelt?
*mint pl. megszerezni Acantha skalpját? Mert ezzel is próbálkoztak már egy páran... finomak voltak.*

*A támadás nem éri váratlanul, sőt mondhatni várta már a nőtől ki csak úgy köpi a szavait feléje.*
- Acantha... én nem a bundádért jöttem. Új terület kellett... nos, hogy ez épp a te földet... nem oszt, nem szoroz.
*A falka szóra a mindig magányos farkas kicsit megemeli a fejét.*
- A falkádhoz? Nem épp lebecsülendő ajánlat. Volnál szíves elengedni? Nem szándékozom én is bevetni a karmaim és sötöbö. Felesleges vérontás lenne pusztán és bármelyikünk is élné túl a alka ugyan úgy védelemben maradna.
*Egyszerűen nem éri meg. Nem egy vezérrel találkozott már aki nem volt képes hallgatni a józan észre.*

- Én nem a falkát féltem... főleg nem tőled. Inkább téged féltelek tőlük. De legyen, ahogy akarod.
*elengedi, minden sérülés nélkül. Tagadhatatlanul felkeltette az érdeklődését, főleg a tetoválásai, amiket már látott valahol... és azt az embert, akiken látta nem szívesen sebesítené meg, még akkor is, ha ez a farkas nem ugyan az az illető.*
- Tehát leszel szíves megmondani, hogy mi a fenét keresel itt... az új terület szöveget meg inkább tartogasd másnak. Shadowsba nem jöhet be akárki... de ha már valaki ide jött, és beengedték az őrzők, akkor annak oka van. Területről meg ebben az erdőben ne álmodj... itt csak a falkatagok vannak otthon.

- Hát nem érzed, hogy szavaim mögött nem lappang hazugság?
*Kérdi könnyeden a másiktól. Nem heves, ugyanakkor mintha valami földön túli szenvedéllyel beszélne és dorombolna farkasa odabent.*
- Ne félts, megvívtam már számos csatát. No persze... nem a legjobbakkal. És ennyi lenne a történet. Egyszerűen ide kellett jönnöm. Követelte a velem együtt élő vad. Gondolom megérted.
*Ha mégsem a nő nem igazi vezér. Legalábbis nem az ő szemében... sőt ami azt illeti, ha a másik nem érti meg akkor el is húzza a csíkot.*
- Nem vagyok a szavak embere.
*Jelenti ki és a mögötte lévő vastag tölgynek dől. Tartása nem tükröz félelmet. Tiszteletet valamelyest sugároz ugyan, de nem parancsoló... Tény, hogy farkas alakban okkal több időt tölt el mint emberiben. Ilyen a természete.*

*valami sejtelmes mosoly suhan át az arcán, de be kell vallani, hogy nem illik Acanthához a mosoly meg a kedvesség, tehát ez a gesztus gyorsan el is tűnik róla*
- Többen jöttek már ide ugyan ezt mondva, ezért megértem, hogy miért vagy itt. Ha maradni akarsz, én nem bánom. Azt mondod, hogy jó vagy... hát majd itt kiderül, hogy mennyit ér a mögötted lévő harci tudás, ha eljő a telihold. Kíváncsian várom a fejleményeket, kívülálló. De ha nem tudsz beilleszkedni a családba, akkor jobb, ha most rögtön elmész. Nálunk ez a legfontosabb dolog, és ha ezt nem vagy hajlandó elfogadni és megérteni akkor mi sem vagyunk hajlandók megtűrni magunk között téged. Remélem érthető voltam.

*Az az apró mosoly mely átfut a nő arcán, rendkívül csinossá varázsolja az amúgy is szép nőt.*
- Az, hogy kóborként jártam útjaim sejheted csak erőssé varázsolt. De attól még hiányzik a család.
*A nőre kacsint majd a többiekre pillant. Azok éhesen vicsorognak de már nem rá, hanem az elejtett szarvasra. Szavak nélkül néz a vezérre és ha az igenlően pislant a szarvasra mutat - egyenek hát.*

*A társaira néz, majd bólint... Azok örömmel elfogadják a szarvast meg Warrent is, ha már a vezér így döntött... de azért figyelnek rá és méregetik őt. Jó maga nem eszik.. nem kér olyan vadból, amit nem ő ejtett el... ez amolyan megszokás, így hát helyet ad a többieknek és szép lassan elindul az erdő belseje felé. Nem félti a többieket, egyedül is jól megállják a helyüket...
Nesztelen léptekkel hagyja hát maga mögött a helyet, majd mikor kellően eltávolodott egy kidőlt fát átugorva felölti vérfarkas alakját. Hajszínéhez hasonló színben pompázik a bundája, megcsillannak rajta a húsába vájt ezüstékek*

*Oh igen a nőnek nem kell más elejtett zsákmánya, és ez igencsak jó érzéssel tölti el. Sőt, a tisztelet is megugrott Warrenben. Elbűvölve nézi mily egyszerű is a család ahogy a rangléta szerint táplálkoznak. A távolodó nő után fordul, majd amikor az alakot vált ő maga is megteszi. A metamorfózis pillanatok alatt megy végbe, hogy aztán a sötét s mégis ezüstös bundás lomhán induljon meg a másik után. Az óarany szempár könnyeden látja be az erdő legapróbb rejtekeit is. Ha a nő nem bánja, Warren vele tart.*

*Egy szakadékhoz ér és ott megtorpan. Itt nem takarják el a sűrű fák a Holdat ezért megenged magénak egy pillantást az égitest felé, majd torkából mély és veszélyt jelentő üvöltés tör fel. A madarak felrebbennek rikoltozva... eszük ágában sincs itt maradni és végig nézni a vérontást, amire sor kerül majd.
Acantha bevárja Warrent, majd mikor utol éri őt a férfi, fehéren világító szemét felé fordítja.. aztán elrugaszkodik a talajtól, hogy kecses ívben átugorja a szakadékot. A túloldalon megremeg a föld, ahogy szinte becsapódnak a lábai az avarba. Karmai felszántják a talajt, hogy újabb támpontot keressen a további rohanáshoz. A vad ma különleges lesz... Egy valószínűleg elmebeteg vámpír jelenlétét érezte meg, még a tisztáson. Senki nem teheti be az erdőbe a lábát... aki nem farkas. Teljesen mindegy, hogy ki a vámpír, most le lesz vadászva. Bizonyára Warren is tudja már, hogy milyen játékra invitálta őt Acantha és a nő reményei szerint nincs ellenvetése a dolognak, még akkor sem ha Shadowsban tilos gyilkolni a tisztavérűek engedélye nélkül. Persze meg sem kell említeni, hogy ezt Acantha soha nem veszi figyelembe... *

*Élvezettel hagyja, hogy torkából mennydörgés szerű üvöltés szakadjon fel. Gyorsan fut, sőt gyorsaságát már csak ereje múlja felül. A robosztus alkat előtt könnyedén hajtanak fejet az erdő nagyjai. Amint a sziklához ér nem tétovázik, ő maga is könnyűszerrel átugorja azt. Új illat, nem, nem is illat hanem szag férfkőzik elméjébe - a halott ember szaga. Vámpírok... morgása visszhangot ver a szakadék felett, majd mikor földetér dühösen vonyít a holdra. Nem utasítja el a meghívást, sőt élvezettel követi a nőt. Általában tiszteletben tarja ugyan a szabályokat de a vámpírok kiket oly annyira gyűlöl, szabad prédának számítanak a szemében. És mivel Acantha sem tűnik túl bűnbánónak már előre mosolyog a szerencsétlen halott végleges halálán, amikor majd darabokra tépik.*

*Nem telik bele sok időbe, mire a vámpírra bukkannak. Nem tűnik valami fiatalnak... mégis elkövette a hibát, hogy ide jött. Talán van rá oka, talán nincs... ez már egyáltalán nem számít. Figyelmeztető morgás felé kapja a tekintetét, amikor megpillanthatja a két kifejlett vérfarkast. Soha jobb napot neki! Természetesen rohanni kezd, annyi esze még van, hogy ne szálljon szembe velük, hiszen erejük jóval felülmúlja az övét.
Acantha csak erre várt. Úgy jó a préda, ha menekül és küzd az életéért.. ugyan ez jelen helyzetben nem sokáig fog tartani.
Könnyű szerrel beéri a vámpírt és egy egyszerű mozdulattal karmaival elvágja az achilles-inakat a lábában, hogy ne tudjon szaladni. Miközben fölé magasodik mér azon gondolkozik, hogy miként végezzen vele... de ekkor eszébe jut Warren és elhátrál a vérszívótól. Tökéletes alkalom ez a bizonyításra a farkas számára, hogy mennyire is gondolja komolyan azt, h közéjük akar tartozni, mert akkor Acantha szabályai szerint kell élnie. Tekintetéből ki lehet olvasni, hogy arra vár, hogy Warren megölje a vadat*

*Amint megcsapja a félelem szaga elvicsorodik. Oh igen, a vad fél, menekül, retteg a rá váró haláltól. Minden egyes halott dög elpusztítása bosszú a múltból, olyan revans melynek sosem lesz vége. Élvezettel nézi a másikat amint könnyűszerrel megállásra készteti a vámpírt.
Hogy ő végezhesse ki a vadat? Mi sem nagyobb ajándék ez számára. Lassan sőt ráérősen sétál, majd magasodik a vámpír felé. Nem lesz gyors és kíméletes. Egy ilye fatty ezt közel sem érdemli meg. Oh nem, helyette lassú mozdulatokkal hatolnak a pengeéles agyarak a húsba újra meg újra ügyelve rá, hogy minden pillanatot, minden harapást kínszenvedésként éljen meg a halott ember. A karmok melyek tökéletesre fejlődtek az évek során gyötrően fájdalmasan hasítja fel a mellkast, hogy aztán a nem túl fontos szerveket zabálhassa. Mások vére keveredik bele az ízharmóniába, majd mielőtt befejezné munkáját a nőre pillant, jelezve, hogy szeretné ha csatlakozna a kivégzésben.*

*Odalépdel a félig kétszeresen halott vámpírhoz és egy laza mozdulattal szétzúzza a koponyáját. Nem foglalkozik azzal, hogy tovább kínozza a lényt és nem óhajtja érezni poshadt vérének ízét a szájában, eleget érzi azt teliholdkor, amikor az ösztön erősebb az akaratnál és a pusztítás szelleme megszállja mindannyiójukat. Most azonban, mikor van választása.. nem alacsonyodik le arra a szintre, hogy élelemként tekintsen egy vámpírra.
Megrázza hatalmas, karmos kezét, hogy a maradványoktól megtisztuljon, aztán a folyó felé veszi az irányt.*

*Lustán telepszik le az események után. Jóleső érzés járja körbe a farkas robosszus testét hiszen újabb halott embert küldhetett a pokol legmélyebb zugaiba. Újabb gyilkos undormány került a halál igaz karmainak szorításába. Elnézi a nőstényt... igazán vonzza a másikból áradó dominancia és erő. Ám most mégsem követi azt, helyette csak a földre heveredve figyeli a másikat.*

- A tetves kurva életbe!
*visszhangzik a fák közt a kiáltás. Zane morogva kaparja össze magát az avarból, miután pofára zúgott egy ágban. Itt-ott felszáll egy két madárcsapat a hangzavarra. Konkrétan maga sem tudja, hogyan esett el... de mint mindig most is szerencsésen megtapasztalta ezt az érzést... a pofára esés mesés dolog. Végül úgy dönt, inkébb csak letelepszik a fa tövébe és nem próbálkozik meg újra a járással. Közben természetesen várja a csodát.
Pár óra elteltével már kezd elpárologni a hirtelen jött haragja és szinte már neutrális arccal üvöltözik a madárkákkal, mert azok rajta röhögnek... ez biztos... morr.*